Kövek – tematikus hét 1.nap

Az első napra merész tervet szőttem. Elterveztem, hogy ellátogatunk a Fertőrákosi Kőfejtőbe, ha már ott járunk, nem hagyjuk ki a  szintén fertőrákosi Kalcitkristályok megtekintését sem, mely egy család magángyűjteménye. Közben ugye a fél országon keresztül autózunk, úgyhogy országos kavics-gyűjtést is rendeztünk. Mivel Mosonmagyaróvár nem volt nagy kitérő, ott kezdtük a nap tevékeny részét. A Futura…

Kémiai jojó

Ma egy kísérletet hoztam. Nemcsak érdekes, de szép is 🙂 Hozzávalók: sütőpor (vagy szódabikarbóna), olaj, ecet, festék (lehet ez meggylé, vörös káposztalé, ételfesték) Egy pohár aljára beleöntjük a sütőport, vagy szódabikarbónát. A tetejére óvatosan ráöntjük az olajat. Egy kis tálkában pedig összekeverjük az ecetet a festékkel. Az ecetbe azért kell festéket keverni, hogy látványos legyen…

Kréta újrahasznosítás

Vége a sulinak, a héten már csak az évzárók sora következik…ha szerencsétek van, még itt-ott találtok a táblánál maradt krétamaradványokat 🙂 Ha nem, az se gond, biztosan otthon is akad majd olyan darabka, ami kicsi ahhoz, hogy a gyerekek az aszfalton horzsolják le a kezüket vele. Ha eddig kidobtad ezeket a darabkákat, akkor most érdemes…

Átlátszó jégkocka készítése

Több, mint negyven évig eszembe sem jutott azon gondolkodni, hogyan készül az átlátszó jégkocka… De az internet nagy úr…folyamatosan arra sarkall, hogy még szebbet, még jobbat alkossunk. Persze nem árt, ha tisztában vagyunk határainkkal, de a magam részéről örülök neki, hogy hipp-hopp szinte minden tudásbirtokába juthatunk. Most például olyan jégkockát szerettünk volna készíteni, amiben virágszirmok,…

Gyertya-libikóka, avagy kísérlet a gyertyafényes vacsora mellett

Ritka az a kísérlet, ami szép is, érdekes is, és tanulságos is egyben. Nemrég azonban egy ilyen kísérletet találtam. Itthoni viszonyok között sajnos nem mindig sikerül úgy egy-egy kísérlet, ahogy a videókon látszik. Ennek a kísérletnek háromszor futottunk neki, de egyszer sem sikerült. Egyetlen magyarázatként azt sejtem, hogy az IKEÁ-s gyertyák rövidek ehhez a mutatványhoz.…

Pattogtass kukoricát lábosban!

Lassan, de biztosan felejtjük el otthon készíteni az ételeinket. Fagyasztott a rántott hús, a fasírt, a sült krumpli, a lángos, és sorolni sem tudnám a többit… Persze ha már nagyüzemben készül,  akkor adnak hozzá tartósítószert, és különböző adalékanyagokat is. Tudjátok…csak hogy finomabb legyen, meg szemrevalóbb. Persze finomabb sem lesz, meg szemrevalóbb sem. Sírjuk vissza a nagymama vasárnapi…

Gyertya Anyák Napjára

Mit szóltok egy gyertyafényes vacsorához Anyák Napján? Ha már csak a gyertya hiányzik hozzá, akkor rajta – díszítsétek úgy, ahogy nektek tetszik! A módszer nagyon egyszerű, ovisok is boldogulnak, de azért kell hozzá egy felnőtt segítsége is. Fogj egy papírzsepit, és filctollakat! Rajzoljatok, írjatok rá, azt, amit szeretnétek! Szedd szét a zsepit, mert csak egy…

Föld Napja – projekt és lapbook

A Föld Napja egy olyan ünnep, ami mellett nem mehetünk el szótlanul. Igen sokféle tevékenységet fűzhetünk fel erre a projekt-napra, érdemes bevonni az összes csatornát, melyen keresztül a gyerekek tanulnak: egyrészt azért, mert csak ilyen módon biztosíthatunk hosszú távú eredményeket, másrészt pedig azért, mert a tanulásnak ezt a módját minden gyerek élvezi, és így pozitív…

Tojásfestés vagy kémiai kísérlet?

Már követni sem tudom, éppen melyik generációnál tartunk – X, Y, Z, vagy még tovább jutottunk már? Szóval ma már a tojásfestés sem feltétlenül a lányok dolga, és legfőképp nem igaz, hogy egy meghatározott módon készülnek a festett húsvéti tojások. Tegnap a Facebook oldalon mutattam egy lehetőséget tipegők számára. KATT, és nézd meg! Nálunk is…