Csokiöntet házilag – avagy a túltelített oldat

Szerintem a konyha az egyik legideálisabb hely a tanulásra. Kiválóan lehet tanulni a törtekről, lehet gyakorolni mindenféle átváltást (tömeg, űrmérték), csipetkekészítésnél nincs jobb alkalom a verstanulásra, és amíg én a palacsintákat sütöm, addig egy rövidebb könyvet  is kiolvasunk. És persze kedvenc tudományunk, a kémia sem szorulhat ki a konyhából! Ma több bolygó együttállása a túltelített…

Csoda-sütiszaggató :)

Annyiszor megcsodálok sütiket a Pinteresten és egyéb helyeken. Elképzelni sem tudom azt a sok türelmet, amivel elkészítik őket. Sokszor előfordul, hogy a Facebook oldalon tanakodunk, hogyan is készült egy-egy dolog….aztán nem is sejtjük, hogy ma már mindenhez létezik célszerszám, legfeljebb mi nem tudunk róla. Hát így készült ez a fincsi hópehely keksz is. Mert hiába…

Csokis fürdősütik – 46 nap karácsonyig

Nagy tételben készítjük az adventi vásárfiákat 🙂 Ma csokis fürdősütikkel gyarapodott a választék. A receptje majdnem ugyanaz, mint a levendulás fürdőgolyónak, csak persze nem kell bele levendula. 🙂 Hozzávalók: fél bögre szódabikarbóna 50 gramm citromsav fél bögre kukoricakeményítő, és 3 evőkanál kukoricaliszt (ettől reped meg, mintha süti lenne) fél bögre tengeri só kb. 30 gramm…

48 nap és karácsony – készülődős :)

Készülődünk ám! Gondoltad volna, hogy mennyi mindenre jó a sütőpapír?  Ma zacskókat varrtam belőle. Hogyan? A lapokat félbe hajtottam. Utána harmadoltam őket. Varrógéppel gyorsan végigvarrtam. Jó lesz süticsomagolásra… Ragasztóval, dekortapaszal nem érdemes kísérletezni, a szilikonon nem fognak. Én szalagot varrtam rá, azzal záródik. A másik dolog, amire sokszor használom: húsokat sütök benne. ITT már írtam…

Adventi vásár – ötletek

A civil kezdeményezések elterjedésével párhuzamosan egyre népszerűbbek az adventi vásárok. Már szinte minden iskolában, óvodában, egyházi közösségben megrendezik, így érdemes készülni rájuk! A vásárokon kívül a cipősdoboz akciót is ide vettem, hiszen ebbe is kerül mindig házilag készült apróság. Adventi vásárra már november elején elkezdek készülni. Csupa olyan dolgot készítek, ami nem romlik meg, sokoldalúan…

Palacsintapor – ha gyors ebédet szeretnél

Biztosan ismeritek a mondást, miszerint “nem az utadba kerülő hegy az, ami akadályoz, hanem a cipődbe került homok”. Igaz ez az otthonoktatásra is. A legtöbb édesanyának, aki ezt az utat választja a hétköznapi apróságok menedzselése okozzák a legnagyobb fejtörést. Például, hogy mit főzzön ebédre.  Amióta itthon tanulunk, előnyben a gyors, egyszerű ebédek, amit lehetőleg a…

Karamell a mikróból

Olyasfajta megváltás ez, mint a madártej habja a mikróból. Elfelejtheted a ragacsos masszát a tűzhelyen, a sistergést, amikor beleöntöd a vajat, vagy tejet a forró cukorba. Egyszerűen fogod a hozzávalókat, lazán elkevered egy  üvegedényben, és be a mikróba. 8 perc után még mindig minden tiszta, a karamellnek pedig csak hűlnie kell. Ráadásul itt a torokfájós…

Mézes forrócsoki – avagy egyre hűvösebbek a reggelek…

Tudtad, hogy a kakaóbabot maják i.e 600 körül már termesztették? hogy az indiánok a magvakon kívül a termés egyéb részeit is felhasználták: a terméshús finom csemegeként fogyasztották,  a héjból kanalat, poharat, edényt faragtak, a leveleket pedig lakóhelyeik építésekor használták fel? hogy a kakaóbab fizetőeszköznek számított? hogy 1600 körül a Mexikóban élő spanyolok a szentmiséken forró csokit…

Almás-fahéjas őszi süti lábosban sütve

Szép hosszú neve van, nem? Elkészíteni mégsem hosszú idő, ezért szeretem megsütni. Hozzávalók: 50 dkg alma, 2 dl méz, fahéj, vaníliás főzős pudingpor a krémhez. A tésztához: 10 dkg vaj, 5 dkg cukor, 20 dkg liszt, 1 tojás. Először feldaraboljuk az almát, majd a mézzel és fahéjjal összefőzzük. Amikor levet ereszt az alma, hozzákeverjük a pudingport.…

Őszi falevelek tartósítása – kisokos

A pillanat múlandó, tudjuk ezt mindannyian. Mégis, milyen ősi igénye az embernek, hogy elkapja és bezárja… egy befőttes üvegbe a nyári napsütötte paradicsomot, mézédes barackot, megszárítsa a rózsa virágát, a levendulát párnába varrja…sorolhatnám, de felesleges, hiszen éreztek ilyet ti is minden bizonnyal. Én a falevelekkel is ilyen viszonyban állok: gyűjtöm, gyönyörködöm, szárítom, aszalom. 🙂 A kedvenc évszakom…