Adventi készülődés

Advent van. Várakozás a Fényre. Megdöbbentünk rajta, hogy nekünk már “csinálni” kell a sötétséget. Lekapcsolunk minden lámpát, de még mindig világított a sütő órája, a dvd lejátszó gombja, a laptop, a hangszóró, és a nyomtató…s amikor sorban mindent lekapcsolunk, akkor az utcai lámpa fénye szűrődött be…de vajon ahol nincs már Sötétség, tudnak-e örülni még a…

Karácsonyfa girland

Szeretem azokat a dekorációkat, amelyek kevés pénzből, egyszerű hozzávalókból készülnek. Külön örülök, ha gyerekekkel együtt készíthetjük.  Az itt bemutatott karácsonyi girland pontosan ilyen. Akár ovisokkal is nekifoghatunk, de iskolások is élvezettel készítik. Mi kell hozzá? színes, mintás lapok körző, vagy pohár, amivel szép körlapot rajzolhatunk cikkcakk olló Megrajzoljuk, majd kétfelé vágjuk a körlapot. Meghajtjuk így….…

Karácsonyi hangulat – 5 perces díszeink

Mesi karácsonyi hangulatot varázsolt a nappaliba pár perc alatt. A kamrában keresett fahéjat és parafadugót. A kertből hozott fenyőágat. A varródobozból pedig gombokat  és gyöngyöket használt. A karácsonyi dekorációk esetében fontos, hogy egy egész hónapot is ki kell bírniuk. Ezért javaslom a hagyományos fenyőág helyett a tuják ágait – tapasztalat, hogy sokkal tovább bírják. A…

Ajándékok fiúknak, avagy egész héten Dinók!

Húsz év tapasztalat mondatja velem, hogy  fiúknak mindig nehezebb karácsonyi ajándékot vásárolni, mint lányoknak. A lányok ugyanis szeretik azokat a játékokat, amelyek illeszkednek a karácsonyi hangulathoz. Ki nem érzékenyül el egy babaház láttán, ami a nappaliba varázsolja az otthon melegét, a kedves kislányok cserfes nevetését? Kinek nem jut eszébe az édesanyja, ha egy meleg kötött…

Mézeskalács gyurma

Tudjátok honnan tudom, hogy advent van? Onnan, hogy akárhol vagyunk, mézeskalács illatot érzek. Amikor sütöm a mézeseket, a gyerekek is folyamatosan körülöttem sertepertéltek, gyúrtak, szaggattak, na meg majszoltak. Általában nehezükre esett elfogadni, hogy bizony az utolsó tepsi is a sütőbe indul, és vége a mókának. Ilyenkor nagy segítség, ha elő tudsz venni egy adag mézeskalács…

Mikulás-posta

Nemsokára JÖN! 🙂 Nálunk már sokat formálódott az ünnep, hiszen 12 éves a legkisebbem. Sokszor le fogom még írni, mert még mindig nem hiszem el. :))) Így aztán már csak a Mikuláspostás jár mifelénk. Ismeritek a játékot? Azok a gyerekek élvezik, akik már tudják, hogy  mi fán terem a Mikulás. De mit is regélek gyerekekről? Igazából a felnőttek…

PerlenPen – azaz gyöngytoll

A gyöngytoll neve nem csalás, nem ámítás! Valóban gyöngyszemeket rajzolhatunk vele papírra, bőrre, textilre, fára. Mielőtt az egész lakást összepöttyözöm, kipróbáltam a leendő ajándék-kísérő gyömbérfiguránkon. A gyöngytoll segítségével gyerekjáték volt a díszítés. 6-8 óra múlva szárad meg teljesen, de textileket 24 óra a száradási idő, cserébe a hosszú várakozásért még mosható is a ruhadarab. A…

Karácsony Lapbook – iskolásoknak

Itt volt az ideje, hogy a nagyobbakra is gondoljak. Most nekik készült  a Karácsony Lapbook! Mi az advent? Mit jelent? Milyen jelképeket használunk ebben az időszakban? Ismered-e Zakariás történetét? Ki azok az angyalok? Honnan ered a “Karácsony” szavunk? Milyen népszokások terjedtek el karácsonyi időszakban? Út Názáretből Betlehembe Napkeleti bölcsek – kik ők? Tudod-e, milyen anyag…

Adventi album scrapbook technikával

Egyik nyáron fénykép-nézegetés közben ért a nagy felismerés: minden karácsonyi képsorozatunk abból állt, hogy mosolyogtunk a fa körül, a gyerekek ajándékokat bontogattak, vagy pulykát ettek .Persze tüneményesek voltak a fotókon, de mégis hiányérzetem volt:…pont a készülődés örömteli pillanatai hiányoztak. Ekkor határoztam el, hogy ezentúl az adventi élményeket is tudatosabban örökítem majd meg. Sokáig kacérkodtam a…

Csoda-sütiszaggató :)

Annyiszor megcsodálok sütiket a Pinteresten és egyéb helyeken. Elképzelni sem tudom azt a sok türelmet, amivel elkészítik őket. Sokszor előfordul, hogy a Facebook oldalon tanakodunk, hogyan is készült egy-egy dolog….aztán nem is sejtjük, hogy ma már mindenhez létezik célszerszám, legfeljebb mi nem tudunk róla. Hát így készült ez a fincsi hópehely keksz is. Mert hiába…