Tűnemezelés – egy egyszerű, de mutatós technika

Tűnemezelni olyan sima ügy, hogy egyes elemeit simán be merném vinni egy ovis csoportba is. De az iskolások már biztosan remek alkotásokat készítenek majd vele. A legegyszerűbb hungarocell formára nemezelni. Első nekifutásra egy golyón mutatom be, mert ehhez igazán nem kell semmilyen kézügyesség, előképzettség. Ami kell: hungarocell golyó, nemezgyapjú, nemezelőtű (közepes méret). Saját tapasztalat, hogy…

48 nap és karácsony – készülődős :)

Készülődünk ám! Gondoltad volna, hogy mennyi mindenre jó a sütőpapír?  Ma zacskókat varrtam belőle. Hogyan? A lapokat félbe hajtottam. Utána harmadoltam őket. Varrógéppel gyorsan végigvarrtam. Jó lesz süticsomagolásra… Ragasztóval, dekortapaszal nem érdemes kísérletezni, a szilikonon nem fognak. Én szalagot varrtam rá, azzal záródik. A másik dolog, amire sokszor használom: húsokat sütök benne. ITT már írtam…

Adventi vásár – ötletek

A civil kezdeményezések elterjedésével párhuzamosan egyre népszerűbbek az adventi vásárok. Már szinte minden iskolában, óvodában, egyházi közösségben megrendezik, így érdemes készülni rájuk! A vásárokon kívül a cipősdoboz akciót is ide vettem, hiszen ebbe is kerül mindig házilag készült apróság. Adventi vásárra már november elején elkezdek készülni. Csupa olyan dolgot készítek, ami nem romlik meg, sokoldalúan…

Ki vagyok én? – lapbook ovisoknak

A lapbookot  a 3-6 éves kisgyermekek számára készítettem. Ebben az életkorban minden gyermek érdeklődéssel szemléli a világot, amelyben él. Nem véletlenül, hiszen nemcsak elkezdődött, hanem igen intenzíven folyik az édesanyáról való leválás időszaka.  Így van ez akkor is, ha az édesanya a kötődő nevelés híve, és akkor is, ha dolgoznia kell, a gyermek pedig óvodába, vagy…

Három kismalac – lapbook

Szerintem nincs ovis gyerek, aki ne ismerné a három kismalac történetét a házépítéssel. Ezért is döntöttem úgy, hogy ezt a mesét muszáj feldolgozni! Felettébb sok bölcsesség bújik meg a történetben, különösen így, felnőtt szemmel újra olvasva. A kismalacok számára már a mese elején megszűnik a Mama-hotel intézménye, muszáj a saját lábukra állniuk. Aztán a házépítés…

Ősz-befőtt :)

Szeretem a befőttes üvegeket. Számomra az értéket jelképezi. Hiszen mi mást tennénk el későbbre, mint azt, aminek értéke van számunkra. Elkaptuk, bezártuk az Őszt 🙂 Azt találtuk ki, hogy az üvegbe, illetve köré gyűjtünk majd mindent, amire szívesen emlékezünk ebből a három hónapból, amiért hálásak vagyunk legbelül. Valami azt súgja, gyorsan tele lesz ez az…

Lampionvirág – őszi kézműves

Egyik kedvencem a narancssárga lampionvirág 🙂 Készítettünk is néhányat belőle. Nem kell hozzá más, mint kisebb hungarocell-golyó, végony drót (mi éppen csak gémkapcsot találtunk itthon – pirulós szmájli, hogy készülök én egy technika órára???), és sárga, narancs selyempapír, vagy gyűrt papír. Igazából csak az a lényeg, hogy elég vékony legyen. Ebből kell kiszabni 5-6 szirmot…

Szappan :)

Sok szülő teszi fel a kérdést nap mint nap, és sok szakember keresi a választ rá – talán egy évtized óta már, hogy miért van az óvodákban-iskolákban egyre több részképesség zavarral küzdő gyerek.  Dr.Gyarmathy Éva, a Diszlexia tankönyvében kísérletet tett arra, hogy összegyűjtse azokat a változásokat, amelyek elősegítik a diszlexia kialakulását. Természetesen a diszlexiások számának növekedését nem lehet…

Őszi levélfüzér

Az angol szótárban találtunk néhány évekkel ezelőtt préselt falevelet. Nem mertem lyukasztóval nekiesni, féltem, hogy letöredezik belőle, és az nem olyan szép. Így más megoldást kerestünk. Kell hozzá pár szívószál és cellux. A szívószálakat kis darabokra vágjuk, ez a levelek méretétől is függ, mekkorára van szükségünk. A szívószálakat a levél fonákjára ragasztjuk a cellux-szal. Ezeken…

Őszi falevelek – nyomtatható sablonnal

A téli hópelyhekről jutott eszembe, hogy őszi falevelekből is lehetne szép ablakdíszt készíteni. Neki is álltam, megrajzoltam. Origami lapokat a Müllerben vettem hozzá. A lapokat négyszer hajtottam háromszögbe, rátettem a sablont a tetejére, és körbevágtuk. Az első tölgyfa-levél nem sikerült, belevágtunk…de sebaj, kettesével is szép 🙂 Az ablakokra ragasztottuk. De polcon, falon, lámpáról lógatva is…