Színek sudoku fillérekből – Szünidei ötlettár 20. nap

Ez a játék is fillérekből készül, mondhatnám maradék színes papírokból is szuper! A régi csomagolópapírt sem kell kidobnod, most jól jön majd! A játék egy hagyományos sudoku, tehát a táblán minden sorban, minden oszlopban, és mind a 4 db belső négyszögben 1-1 különböző színű négyszögnek kell lennie. Se többnek, se kevesebbnek. Thát szükséged lesz 4…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 10.rész

Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA ÖTÖDIK NAP KIHÍVÁSA HATODIK NAP KIHÍVÁSA HETEDIK NAP KIHÍVÁSA NYOLCADIK NAP KIHÍVÁSA KILENCEDIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni akciósan a kihívás…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 9.rész

Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA ÖTÖDIK NAP KIHÍVÁSA HATODIK NAP KIHÍVÁSA HETEDIK NAP KIHÍVÁSA NYOLCADIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni akciósan a kihívás ideje alatt, azaz…

Mekkora a lábam? – Avagy dekorálj papucsot! – Szünidei ötlettár 19. nap

Ez a kézműves tetszeni fog fiúknak-lányoknak, kicsiknek-nagyoknak, hiszen minden gyerek úgy készíti el, olyanra színezi, festi, ragasztja, ahogyan neki tetszik. A hírlevélben érkezik majd egy papucs-sablon, ezt töltsd le, nyomtasd ki! Ha nincs nyomtatód, sebaj, ITT egy módszer, amivel egyszerűen a tiéd lehet nyomtatás nélkül is. Nyomtatás után ollóval kivágjátok, és kezdődhet is a munka!…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 8.rész

Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA ÖTÖDIK NAP KIHÍVÁSA HATODIK NAP KIHÍVÁSA HETEDIK HÉT KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni akciósan a kihívás ideje alatt! É ma egy…

Mit olvastam a nyáron? – Szünidei ötlettár 18. nap

Csak egy kedves ötlet, letöltheted a ma esti hírlevélből. Nyomtasd színes fénymásolópapírra, vagy akár fehéren is szép, így ki is színezheti a gyermeked a könyvek gerincét. Szintén a gerincre kerülhetnek a kiolvasott könyvek szerzővel, címmel felírva 🙂 Ovisoknak mi írhatjuk rá a kedvenc mesekönyvek címét 🙂 A sablonokat a hírlevélből tudod letölteni, mely perceken belül…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 5.rész

Az ötödik napon a betűket helyes sorrendbe kell állítani, hogy értelmes szavakat kapjunk. Sorrendiség, szókincs, helyesírás fejlődik most. Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA NEGYEDIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt 4.rész

A negyedik napon is a szókincsfejlesztés áll a középpontban. Természetesen egy icipicit megint nehezebb a feladat, de menni fog,  ne aggódj! Ha most találtál rá a kihvásokra, akkor mindenképpen javaslom, hogy az elején kezdd, így fokozatosan nehezednek majd a feladatok. ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA HARMADIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz…

Kihívás a Radosza-gyűrűvel – Emlékezz, mint egy elefánt! 3.rész

Kedvet kaptál a kihíváshoz? Kezdd itt! ELSŐ NAP KIHÍVÁSA MÁSODIK NAP KIHÍVÁSA Ha még nincs Radosza-gyűrűtök, ITT tudsz rendelni akciósan a kihívás ideje alatt! Nos, a harmadik naphoz érkeztünk, egy izgalmas játékot hoztam. A játékosoknak 10 percük van ismét, mert nem az a cél, hogy megunják a játékot, hanem az, hogy minden nap egy keveset…

Utazós játékok (napocska puzzle) – Szünidei ötlettár 13. nap

Egyszerű kis játék, tipikusan utazáshoz készült. Kis helyen elfér, egyszerű előkapni, egy mozdulat elpakolni. Nincs hozzá bonyolult játékszabály, egy 4 éves is fogja tudni, mit kell csinálni a napocskákkal: összeilleszteni a párokat. Viszont gyorsan meg fogja tanulni a számokat 1-5-ig. Ráadásul ha eltűnik egy darabja, sebaj, nyomtatsz másikat belőle! A mai hírlevélből letöltheted a puzzle-t!…