Egy filléres fejlesztőjáték – virágoskert tojástartóból :)

Ma igazi tavaszi játékkal készültem 🙂 Mire lesz szükséged hozzá? egy 30-as tojástartóra (ha csak 20-as van, az is jó lesz) festékre kávészemekre (elhagyható) fagyis pálcikára vagy spatulára nyomtatható virágokra Hogyan készítsd el? Először a tojástartót festettük be, a képen látható módon. Mi 4 színt használtunk: sárga, kék, piros, zöld – csak azért, mert ebben…

Hangok háza – letölthető puzzle, társasjáték egyben

Az itt bemutatott letölthető játék kezdő olvasóknak segítség a hangokra bontás illetve az összeolvasás játékos gyakorlásában. Mivel lassan vége a tanévnek, és még mindig kerül hozzám olyan gyermek, akinek bizony nem megy a rövid szavak hangokra bontása sem, mindenképpen ki kellett találnom valami játékos megoldást. A házikókat azért gondoltam jó megoldásnak, mert így a bal-jobb…

Gyerek – óriás puzzle (kisfiú, kislány – letölthető)

Haladunk vele, de még dolgozni kell rajta 🙂 A projekt célja a testkép és a testfogalom fejlesztése. A testkép ismerete, a saját test megtapasztalása: van kezem, lábam, szemem, és ezt a gyerekek 1 éves koruk körül már ügyesen megmutatják, ha kérjük! Szintén megtapasztalják, ha a tükörben láthatják magukat (ugye van tükör a gyermek számára elérhető…

Varázs-mécses Anyák Napjára

Persze nem csak Anyák Napjára, hanem bármilyen alkalomra kedves ajándék a Varázs-mécses. Elrejthetünk benne bármilyen üzenetet, rajzot, ennek csak a fantázia szab határokat! Most egy virágos, színezhető képecskét tölthetsz le a hírlevélből. Ezt nyomtasd ki, a gyerkőcök kiszínezhetik, így lesz benne a munkájuk az ajándékban. Ha kiszínezték, ollóval ki is vághatják. Ha még nem bánnak…

Olvasás, szövegértés, szókincs – játékosan, kreatívan

Ma egy olyan játékot készítettem, ami a kooperatív tanulási technikákat fejleszti, és persze a szókincs, szövegértés, olvasás területén nyújt segítséget. Nagyon egyszerű, semmi különleges eszközt nem igényel 🙂 A sablont te is elkészítheted hozzá, de minek bíbelődnél vele, ha a hírlevélből azonnal le is tudod tölteni? Javaslom, hogy színes fénymásolópapírra nyomtasd őket – 4-5 példányra…

Csepegtetős játék – fillérekből :)

Melyik gyerek nem szeret pancsolni?  Szerintem ritkán fordul elő, hogy nemet mondanak erre a tevékenységre! Főleg, ha a szemcseppentőket is elővesszük… Gyógyszertárban fillérekért tudjuk beszerezni, illetve érdemes megtartani a téli megfázós időszakból megmaradt orrcseppes üveget is, most jól fog jönni! 🙂   Mire lesz még szükséged a szemcseppentőn kívűl? egy lapra, melyre különböző méretű köröket…

Dobble – egy zseniális játék, amit te is elkészíthetsz!

Ismét elérhető egy online dobble generátor, amivel bármilyen témához készíthetünk otthon is dobble-t. A linket ITT találjátok meg. A generátort a következőképpen tudod használni: Nyisd meg az oldalt! Válaszd ki, hány képet szeretnél egy lapra tenni: 3,4,6 vagy 8 darabot? Minél több van egy lapon, annál nehezebb játszani! Ezt követően fel kell töltened képeket a…

Március 15 – készülődés az ünnepre

Először is ez egy végtelenül egyszerű kézműves ötlet 🙂 Másodszor: belefér egy rohanós hétköznapi estébe is, de az ovis foglalkozásokba is beépíthető. Harmadszor: iskolás gyerekeknek se utolsó, hazánk térképét át is lehet rajzolni színes filcekkel – természetesen pirossal és zölddel! Nyomtasd ki Magyarország térképét! (többféle verzióban küldöm a hírlevélben) Ha lehet, lamináld, így többször is…