Játék és tanulás ceruzákkal

Egyszer régen, amikor még suliban dolgoztam, váratlanul be kellett ugranom helyettesíteni. Készülni ugye nem tudtam az órára, pályakezdőként el is kapott a félelem, mi lesz most…tudni kell, hogy értelmi fogyatékos gyerekeket tanítottam, ahol egy-egy órára sokkal többet kell készülni, mert a gyerekek között is nagyobbak az egyéni eltérések egy osztályon belül is. Szóval ott álltam…

Játék és tanulás francia kártyával

Játszottunk már gombokkal,babzsákkal, babszemekkel, most jöjjön a francia kártya! Nem baj, ha hiányos a pakli, vagy ha többféle hátlapjuk van, mert egyik sem lényeges szempont a játék szempontjából. A kártyák hatékonyan fejlesztik az elvont gondolkodást, hiszen “csak” jelentenek valamit, nem lehet kézzel fogni az értéküket. Mégis, egy lépcsőfok elválasztja attól, hogy kizárólag a fejünkben játszódjon le…

Lapozós füzetke a helyiértékek tanulásához, gyakorlásához

Sok gyerekkel találkoztam már, aki csak nagy sokára értette meg a számok helyi értékének fogalmát. Nehéz dolog ez, mert minden tudománynak, így a matematikának is saját nyelvezete van. És míg a a többi tudomány szakkifejezéseit kicsit később kell megtanulniuk és használniuk a gyerekeknek, addig a matematika esetében ez nem így van. Már harmadik osztályban megismerkednek…

Negatív számok és a számegyenes

Ha matematikát tanítasz egy iskolában, és szeretnéd megőrizni a nyugalmadat, akkor ne olvasd tovább! Ha “diszes” címkével aggatták fel  a gyermekedet, és bár ötödikes, de még mindig keveri a jobb- és bal kezét, akkor viszont neked szól a poszt! Pályafutásom elején sokszor kerültem döntéshelyzetbe: mi a jobb? Ragaszkodni a hivatalosan elfogadott pedagógiai módszerekhez akkor is,…

Bingó játékok az oviban, iskolában, vagy otthon

A játék Amerikából származik. eleinte az üzletemberek szórakozása volt. Unalmas meetingek előtt a beosztottak kitalálták, hogy bizonyos szavakat 4X4-es rácsba írnak. Persze ezek olyan szavak voltak, amelyek gyakran hangoznak el a cégvezetők, marketingigazgatók szájából….így aztán valóban figyelniük kellett az értekezleteken. Ahányszor csak elhangzott az adott szó, mindig ikszeltek a táblázatukban. Aztán akinek először összegyűlt a…

10 játék babzsákkal

Voltak már gombok, babszemek, most következzen a babzsák! Emlékszem, oviban és első osztályban mi is sokat játszottunk babzsákokkal, szóval a babzsákok karrierje régóta tart. Szeretik a pedagógusok, mert játék közben nem gurul el, mint a labda, házilag is elkészíthető, olcsó játék. Szeretik a gyerekek, mert amikor előveszi a tanító néni, akkor garantált egy kis mozgás…

Játék és tanulás babszemekkel

A matematika tanítása során nagyon fontos, hogy mindig  konkrét tapasztalatok előzzék meg az elvont műveleteket.  Ezért a jó tanító gazdag eszköztárral rendelkezik. Ezek az eszközök nem kell, hogy sok pénzbe kerüljenek, sőt! 🙂 Sokszor a kevesebb többet ér! A múltkoriban írtam a gombok adta lehetőségekről, most következzenek a babszemek. Minden háztartásban elérhető eszköz, nagy segítség…

A 10 bontása – avagy a matematika szépségei

Előre szólok, ez a poszt most nem didaktikus poszt, ez egyszerűen arról szól, mennyire szép és csodálatos a matematika. Sajnos hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, és nem mutatjuk meg a gyerekeinknek. Aztán csodálkozunk, hogy magántanár kell fizikából, matekból…mert a gyerekek nem találnak benne semmi izgalmasat, nem tudnak más nézőpontból megközelíteni egy-egy példát, mint hogy muszáj megoldani…de…

Játék és tanulás gombokkal

Nem is sejtjük, mennyi játékötlet, matematikai tapasztalatszerzés, problémahelyzet, és fejlesztési lehetőség rejlik egy gombosdobozban!  Borítsuk ki az asztalra a gombjainkat, és biztos vagyok benne, hogy az ovis-kisiskolás gyerekeink felállnak a számítógép mellől! Na ugye? Már ott is állnak melletted! 🙂 Kérdezd meg tőlük, melyik gomb tetszik nekik legjobban? Ha azt válaszolják, hogy “ez”, akkor kérdezz…