Napi menü – 24. nap

Ebéd maradékból – avagy hétfőn duplán vettünk kenyeret. Én is, és a férjem is. Már akkor tudtam, hogy a betervezett menüt kénytelen leszek megváltoztatni, hogy ne kelljen ételt kidobni. A változás viszont érzékenyen érintette a család többi tagját…mert ugye pizzáról lemondani, az bizony fáj. Végül sikerült win-win megoldást találnom 🙂 Ebéd ismét fél óra alatt!…

Napi menü – 23. nap

Ez egy nagyon gyors ebéd – minden előkészülettel együtt fél óra, és terítheted az asztalt! Kezdd azzal, hogy bekapcsolod a sütőt, majd folytasd azzal, hogy felteszed főni a barnarizst! Éppencsak leöblítem, hiszen a keményítő nem oldódik ki olyan könnyen belőle, nem kell mosni több liter vízben, mégis pergő marad a főzés után. Amíg a rizs…

Napi menü – 22.nap

A mai ebéd is szénhidrátban kevés, de fehérjében és vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag. A halat felcserélheted csirkemellre is, akkor kisgyerekeknek is adható. Joghurtos spárgakrém-leves sajtos pirítóssal Hozzávalók: 1 csomag spárga 1 pohár natúr joghurt zöldfűszerek, só fejenként egy szelet barnakenyér, sajt, olívaolaj A spárgát megmossuk, feldaraboljuk. Sós vízben feltesszük főni. Amikor megpuhult, botmixerrel nekiesünk, és…

Napi menü – 21.nap

Nem, nem marad abba a sorozat – bár az elmúlt időszakban egyszerűen nem volt időm posztot írni belőlük, így aztán a  medvehagymás ebédeket el is tettem jövő tavaszra… Most azonban itt a spenót! Nem a fagyasztott, hanem a friss! Nekem már könnyű dolgom van, beérett a nevelés (ááá, dehogy nevelés – előbb utóbb minden gyerek…

Napi menü – 20.nap

Egyetek kínait! Nálunk nagyon szeretik a gyerekek, naná, hiszen tészta… Elkészíteni is egyszerű, ma már nem olyan nehéz beszerezni hozzá az alapanyagokat sem. Igaz, azért ez nem autentikus kínai kifőzde, hanem a Gyereketető konyha rovata, szóval a kínai nagynénid biztos kiakadna…ha lenne…de ugye nincs? Akkor vágjunk is bele! Mi kell hozzá? 70 dkg csirkemell-filé 50…

Napi menü – 18.nap

Minden évben nagy ünnep nálunk, amikor elsőként kerül medvehagyma az asztalra. Alig várom, hogy megjelenjen a piacon, és megvásárolhassam az első csokorral. Idén a palacsinta-tésztához kevertem a laskára vágott leveleket. A tésztához nem adtam cukrot (nem szoktam az édes palacsinta tésztáját sem cukrozni, ott a töltelék…), és sűrűbbre kevertem, mint a megszokott hagyományos palacsinta-tészta. Utána semmi…

Napi menü – 11. nap

Na, akkor folytassuk ott, ahol abbahagytuk:) Egy kis betegség és elutazás után folytatom a nap menüket! Most egy olyan levest mutatok, amit ugyan nem én találtam ki, de már bánom, mert csudajó! 🙂 Egy leves három életéről szól, és mondom, fantasztikus ötlet! Első nap főzz egy zöldséglevest! Hozzávalók: bármilyen friss vagy fagyasztott zöldség, amit a piacon…

Napi menü – 1.nap

Sokat gondolkoztam rajta, belevágjak-e…mert már annyian írtátok és kértétek, hát úgy döntöttem, legyen! Ez most egy kihívás is számomra, bírom-e majd, hogy minden nap feltegyem ide, a Napi menü alá, hogy mit főztem, leírjam, hogyan készült, és egy praktikus ötletet adjak neked ahhoz, hogy gyorsan, egyszerűen tudj meleg ételt tenni az asztalra. Gyorsan? Igen, ez nálam…