Homokozó otthon

Melyik gyerek nem szeret homokozni? Szerintem nincs ilyen – legalábbis, akikkel én találkoztam, vagy találkozom hétről hétre mindannyian szeretnek homokozni. A kis cipőkből áprilistól novemberig egy egész homokozónyi homokot gyűjthetnék össze 🙂 De mi lesz az év többi napján, amikor a hideg miatt, és persze néha az eső miatt nem tudnak homokozni a gyerekek? Erre…

Feladatlapok – másképp

A legtöbb kisiskolás gyerek nem rajong a feladatlapokért. Sokkal jobban szeretik, ha valami más, kreatív módon oldhatják meg a feladatokat, legyen az matek, olvasás, vagy más képességfejlesztés. Így aztán összegyűjtöttem néhány feladatlapot, amit másképpen kell megoldani. A másképpen való megoldással nem csak a gyerekek járnak jól – egy-egy feladatlap nagyon sokszor felhasználható, biztos vagyok benne,…

Origami szélforgók

A szélforgók élete örök, már mi is hajtottuk-nyírtuk annak idején az oviban, és most is így van, a mai ovisok is hajtják-nyírják, hurkapálcikára tűzik. A sok-sok színes, vidám szélforgó ilyenkor tavasszal éli virágkorát, hiszen ilyenkor fúj a tavaszi szél. Mutatok egy másik szélforgót, ehhez olló nem is kell, csak a megszokott origami papír. Egy icipicit…

Érzékelő dobozok

Ha amerikai blogoldalakra tévedsz, rengeteg érzékelő dobozra találsz ötletet. Amikor elkészítettem néhányat, rájöttem, hogy hatalmas segítséget jelent  a taktilis érzékelés fejlesztésében! Egyszerűen fantasztikus tapasztalat volt, hogy a 6 hónapos babától kezdve a 10 éves (!) gyerkőcig minden korosztály megtalálta benne az örömforrást. Ráadásul sokféle kreatív tevékenységet fűzhetünk fel erre a “műfajra”. Nézd meg a videót,…

Tavaszi kavicsok

A tavaszi érzékelő dobozunkba készültek ezek a kedves kavicsok. A képeket te is letöltheted a hírlevélben érkező linkről, majd nincs más dolgod, mint nyomtatni, ollóval kivágni, dekupázsragasztóval a kavicsokra ragasztani. Ebben a gyerekek is kiváló segítők! 🙂 Az érzékelő dobozunk tartalma: műfű tábla felezve a legolcsóbb szemeskávé mű orchidea (IKEA) dekupázsolt tavaszi képekkel a kavocsok…

Csavarozzunk!

…avagy finommotorika fejlesztése A játékhoz nem lesz másra szükséged, mint egy ilyen IKEÁ-ban kapható konyhai tartóra és jó sok csavarra, anyával, és ha lehet alátéttel.   A feladat nem más, mint a csavarokat rögzíteni a tárolón. Így, mint a kép mutatja. A feladat bonyolítható, ha azt is megadod, hogy kifelé vagy befelé álljanak a csavarok….…

Ötletek muffinpapírból

A muffin az egyik legegyszerűbb, legsokoldalúbb, illetve leggyorsabban elkészíthető süti. Lehet sós, lehet édes, a variációk száma végtelen. Nincs vele sok munka, nem kell sokat mosogatni sem utána. Ha kis papírkapszlikban sütöd, nem szárad ki, sokáig firss marad! Nagyszerű ötlet tízórainak csomagolni, ez biztosan elfogy majd! Szóval szeretjük mindannyian, igaz? A Süss Velem webshop tulajdonosával,…

Ceruza helyett – alternatívák

A gyerekek szeretnek nyomot hagyni…egy 1,5 – 2 éves gyerkőc már javában élvezi, ha “rajzolhat”. Nincs is ezzel semmi baj,sőt! Csakhogy ehhez a rajzhoz legtöbbször ceruzát kapnak a kezükbe. Ezzel viszont lehetnek gondok…. Hiszen a ceruza még nem az ő kezükbe való. Egyszerűen az idegrendszerük, illetve a kéztőcsontok legtöbbször még éretlenek a helyes ceruzafogásra. Ha pedig rögzül…

Fessünk az ujjainkkal!

A világ rengeteget változott az elmúlt évtizedekben – a gyerekeink egyre selymesebb, puhább ruhaneműkben járnak, mi is lenne, ha még mindig durva posztóból készülnének a kabátok…de mondok más példát: emlékszem még a 30 évvel ezelőtti plédekre? Hasonlítsd össze a mai polár anyagból készült takarókkal! És a játékaink? Bizony nem is olyan régen, többnyire fából készültek,…