Járművek – közlekedés lapbook

A Járművek-közlekedés lapbook elsősorban az ovis fiúknak készült. A benne lévő feladatok, játékok többféle korosztály számára nyújtanak örömteli perceket. A lapbook elsősorban szülői segítséggel készül el, és a játékok többsége társasjátékként játszható. Azonban alkalmas arra is, hogy a gyerkőc önállóan pakolgassa, csoportosítsa a kis kártyákat, illetve elvégezze a hozzá kapcsolódó feladatokat. A lapbook első játékáról…

Meg tudja védeni magát a gyermeked? – egy egyszerű rajz sokat elárul!

Tegnap megosztottam a Gyereketető Facebook oldalán egy kedves kreatív ötletet. Egy kislány esernyővel védi magát az esőtől. FORRÁST ITT TALÁLOD És a képről eszembe jutott egy gyors, és egyszerű teszt, ami megmutatja, hogy a gyermeked mennyire képes megvédeni magát a világban rá leselkedő veszélyektől. Persze ne úgy tekints erre a tesztre, mint valami univerzális tuti…

Őszi kézműves – játékok festett tésztával

Eddig minden alkalommal ételfestékkel, zacskós módszerrel festettünk tésztát, babot, rizst… Most azonban mást mutatok: ecsettel, és temperával készültek ezek a tésztamasnik. A festék márkáját illetően Faber-Castell, ebben bíztam. Most csak őszi színeket használtunk, de azokat bátran: piros, lila, zöld, sárga, piros, narancs, barna került elő a dobozból. A kifestett tésztákat zsírpapíron megszárítottuk. Utána csipesszel szétválogattuk…

Fújógyakorlat – egy kicsit másképp

A fújógyakorlatok nem csak a logopédiai foglalkozáson hasznosak és elengedhetetlenek, hanem otthon, az oviban, és még az iskolában is! A helyes légzéstechnika kialakítása, a száj körüli izmok és a nyelv izmainak fejlesztése szinte elképzelhetetlen fújógyakorlatok nélkül. A logopédiai terápiákon nem kell magyaráznom, miért van jelen. Az oviban szintén fontos, hogy sok-sok fújós játékkal/játékot játsszanak a…

A logopédia dícsérete

Sokszor találkoztam olyan szülőkkel, akik nehezen fogadták el, hogy a gyermeküknek logopédiai fejlesztésre van szüksége. Mintha ettől a gyerkőc  kicsit butább lenne, vagy csökkent az értéke a jó képességű gyerekek virtuális piacán. Volt, akiket sikerült meggyőznöm, hogy ez nem így van, sőt, hálás lehet azért, hogy két hangot nem ejt tisztán a gyermeke, mert olyan…

TANGLE NIGHTBALL – egy különleges labda

Nemrég kaptam ajándékba egy különleges labdát. Amikor kibontottam a csomagot, néztem forgattam, és elgondolkoztam azon, vajon mitől különleges, miben más, mint egy átlagos pöttyös labda…na  a gyerekek egyből felfedezték, hogy ha feldobják, világít…. Egy darabig csak  ezt a különlegességét használtuk ki… Kinek volt ez jó? annak a kislánynak, aki pánikszerűen félt a sötétben. Ezzel a…

Számolunk – és eközben számos képesség fejlődik

Mindig elszomorodok, amikor meglátom az elsős munkafüzeteket. Mert persze, értem én, hogy szükséges rossz, de sajnálom, hogy ritkán jelenik meg mellette a játék, a mozgás, a multiszenzoros tanulás. Azt hiszem, az arányok borultak fel egy kicsit. első osztályban még többnyire játékosan kellene tanítani, hogy sok-sok tapasztalatot szerezhessenek a gyerekek a mennyiségekkel kapcsolatban. Több éve, hogy…

Tanulás Misi mókus módra

“Ha valamelyik közületek arra vetemedik, hogy elrágcsálja a kiosztott tananyagot, azt kiállítom, és nem vehet részt a közös tornajátékban. Ezt vegyétek tudomásul!” (Misi mókus, 3. fejezet) Ma két játékot is játszottunk a gyerekek kedvenc tananyagával: ropival és gabonapehellyel. Olyankor szoktam bevetni ezeket a tananyagokat, amikor egy gyerkőc nagyon meg van illetődve, illetve nehezen tudom tanulási…

Minden hétre egy betű – A, mint alma (2.rész)

Amikor egy betűt szeretnénk megtanítani a gyermekünknek, felejtsük el az iskolai tanítás módszereit! Nem azért, mert az nem lenne jó, hiszen sok-sok gyerkőc tanulja meg az iskolában a betűket, és ennek folyományaként megtanul írni-olvasni is. Egyszerűen azért felejtsük el, mert az otthon nem iskola, és a szülő nem tanító néni. Azok a gyerekek, akik otthon…

Minden hétre egy betű – A, mint alma

A Betűműhely és a “Minden hétre egy betű” sorozat a legnépszerűbb anyag, azok közü, amit készítettem. Azoknak az ovis gyerekeknek szól, akik már az iskolás koruk előtt érdeklődni kezdtek a betűk világa iránt. A program játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a betűkkel, szinte az összes érzékszervüket megmozgatva, sokféle területet fejlesztve. Megújult a program, átdolgoztam,…