LEGO, LEGO, LEGO – hasznos linkek

A LEGO minden gyerek nagy kedvence – ismerek nem egy gyerkőcöt, aki nem is játszott más játékkal, kizárólag LEGO-val. Nem is kellett messzire mennem a példákért, nekem háromból két fiam kizárólag legózni volt hajlandó. Ennek megfelelő mennyiség gyűlt össze nálunk röpke 10 év alatt. Folyamatos kreatív megoldásokat kívánt a tetemes mennyiség tárolása, az elveszett alkatrészek…

Iskolaérettség – fordított lista

Előző írásomban idéztem egy honlapot, ahol 40 féle kritériumot gyűjtött csokorba egy szakértő, azt állítván, ez a minimum belépő, ha egy óvodás gyerkőc sikeresen szeretné első osztályt kezdeni-befejezni. Elképedésemnek ITT adtam hangot, és most pedig közzétenném az én listámat. Ha egy szemernyi bátorság lenne bennem, rögtön egy százas listával indítanék….már ami a tanítói alkalmasságot jelenti.…

Iskolaérettség

Január a nagy döntések ideje, az óvodák ekkortájt hozzák meg az ítéletet: iskolaérett-e a nagycsoportos gyermek? Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy a legtöbb gyerek életében ez az első ítéletek egyike. Az utóbbi 10-15 évben nagyrészt a szülők kezében volt a döntés joga, tehát minden különösebb indok nélkül maga a szülő kérhette, hogy a gyermek még…

Készíts hála dobozt!

Tavaly kitettem egy befőttes üveget a nappalink komódjára, jól látható helyre. Megkértem a gyerekeket, hogy minden olyan dolgot, ami jó történt velük, azt írják le egy kis papírra, és dobják bele az üvegbe. Egész év során gyűltek a cetlik az üvegben. Év végén, Szilveszterkor kiborítottuk az üveget, és felolvastuk a kis papírokon lévő eseményeket –…

Újévi – szilveszteri ételeink

Az, hogy az új év első napján lencsét kell enni kőbe vésett parancs nálunk a családban. De miért? Leginkább azért, mert szeretjük, ugyanis a babona igen messze áll tőlünk. 🙂 A hagyomány szerint viszont minden szemes étel, tehát a lencse, a bab is olyan mint az aprópénz, így a szokásokban a szerencsét, a gazdagságot jelképezik.…

Jessze fája

Az advent a várakozás ideje. Várakozunk a Megváltóra, aki azért jön, hogy megszabadítson. Aki várt már valakire, az nagyon jól ismeri az érzést: türelmetlenül toporgunk, számoljuk a hátralévő napokat, órákat, perceket…egyfolytában AZT a pillanatot képzeljük magunk elé, amikor megérkezik Ő, akire vártunk. Az adventben is ezt a várakozást szeretnénk átélni: készülünk a karácsonyra, amikor Jézus…

48 nap és karácsony – készülődős :)

Készülődünk ám! Gondoltad volna, hogy mennyi mindenre jó a sütőpapír?  Ma zacskókat varrtam belőle. Hogyan? A lapokat félbe hajtottam. Utána harmadoltam őket. Varrógéppel gyorsan végigvarrtam. Jó lesz süticsomagolásra… Ragasztóval, dekortapaszal nem érdemes kísérletezni, a szilikonon nem fognak. Én szalagot varrtam rá, azzal záródik. A másik dolog, amire sokszor használom: húsokat sütök benne. ITT már írtam…

Karácsonyi készülődés – 3.nap

Ma is olyan tervezőlapot veszünk elő, amit célszerű időben kitölteni. Ígérem, nem fogja rombolni a karácsonyi készülődés idilljét sem, mert nagyon prózai. A témája: képeslapok, csomagok, email-ek. Már közhelynek számít a megállapítás: kapcsolataink nagy részét az interneten ápoljuk. Éppen ezért fontos, hogy időnként szakítsunk a beidegződésekkel: és tollat vegyünk a  kezünkbe, papírlapot tegyünk magunk elé.…

Halottak napja – gyerekekkel

Nem szeretek senkinek tutitippeket osztogatni, főleg nem egy olyan bensőséges ünnepen, mint a Halottak napja. A halottaink talán jobban hozzánk tartoznak, mint az elő szeretteink, hiszen a velük kialakult kapcsolaton csak mi, élők tudunk már változtatni. Amikor kislány voltam – lehettem tán 5 éves – drága Nagyikám megfogta a kezem, és a Halottak napját a…

Karácsonyi készülődés – 1.nap

Igen, még ősz van, ráadásul az az igazi hűvös-ködös-borongós idő még csak most kezdődik. Mégis, nekem már muszáj előre néznem, a decemberi naptárat fürkészve. Ha nem szeretnék kapkodni, akkor most kell elkezdenem a tervezést. Amikor a tervezőt szerkesztettem, az elmúlt évtizedek hibáit vettem sorra, gondoltam át újra. Első lépésben kinyomtattam a tervező lapjait, és végigzongorázom…