Nyomtatható számolós játék ovisoknak

Ez a játékot az óvodás – első osztályos gyerekeknek készült. Háromféle szabály alapján játszható. 2-6 játékos játszhatja. A játéktáblákat kiosztjuk. A kártyákat az asztal közepére helyezzük, lefordítva. A játékvezető felfordítja a legfelső lapot. Akinek a tábláján szerepel az adott lap, az elveszi, és ráteszi a táblájára. Akinek először betelik a táblája, nyert. 🙂 Az összes…

Szorzótábla – ötletek, hogy könnyebben menjen!

Hát bizony, tudni kell. Nem elég érteni a lényegét, nem elég, ha gyorsan kiszámolod, és már mondod is…Nem. Rá kell vágni. Álmodból ébredve is…Sajnos ritkán jut arra idő, hogy hogy a szorzótábla tanulásával megvárjuk azt a pillanatot, amikor már maga a gyerek mondja azt, hogy 2+2+2+2+2+2+2+2+2+2, az 10-szer 2. Mert a szorzás nem más, mint többszörös összeadás.…

Vajköpülés, mint fegyelmező eszköz

Ez egy régi történet, de azóta is sokszor bevetettem a taktikát, és eddig még mindig használt. Ha suliba járnának, és én lennék a tanító néni, komolyan mondom, beírtam volna egy-egy intőt a két gyereknek. Ma sehogysem akartak figyelni.  Éppen a krumplit pucoltam az ebédhez, nekik pedig volt feladatuk. Ennek ellenére levelezni kezdtek az órán. Természetesen sasszemem…

Játék és tanulás francia kártyával

Játszottunk már gombokkal,babzsákkal, babszemekkel, most jöjjön a francia kártya! Nem baj, ha hiányos a pakli, vagy ha többféle hátlapjuk van, mert egyik sem lényeges szempont a játék szempontjából. A kártyák hatékonyan fejlesztik az elvont gondolkodást, hiszen “csak” jelentenek valamit, nem lehet kézzel fogni az értéküket. Mégis, egy lépcsőfok elválasztja attól, hogy kizárólag a fejünkben játszódjon le…

Lapozós füzetke a helyiértékek tanulásához, gyakorlásához

Sok gyerekkel találkoztam már, aki csak nagy sokára értette meg a számok helyi értékének fogalmát. Nehéz dolog ez, mert minden tudománynak, így a matematikának is saját nyelvezete van. És míg a a többi tudomány szakkifejezéseit kicsit később kell megtanulniuk és használniuk a gyerekeknek, addig a matematika esetében ez nem így van. Már harmadik osztályban megismerkednek…

Negatív számok és a számegyenes

Ha matematikát tanítasz egy iskolában, és szeretnéd megőrizni a nyugalmadat, akkor ne olvasd tovább! Ha “diszes” címkével aggatták fel  a gyermekedet, és bár ötödikes, de még mindig keveri a jobb- és bal kezét, akkor viszont neked szól a poszt! Pályafutásom elején sokszor kerültem döntéshelyzetbe: mi a jobb? Ragaszkodni a hivatalosan elfogadott pedagógiai módszerekhez akkor is,…

Otthonoktatás a gyakorlatban – pillanatképek

Idén a Zsoltárokkal foglalkozunk. Mesi és Soma kimásolják mindet egy füzetbe. Közben rengeteg kérdés fogalmazódik meg bennük…egy kicsit a Szentírást másoló középkori szerzetesek bőrébe bújtak. Öröm látni, ahogy Soma megilletődött a feladattól, és próbál gyöngybetűkkel írni…persze nem megy minden egycsapásra…. Soma asztala a kémia…a lakás különböző pontjain találok ezt-azt…a múltkor többfelé láttam szétesett plussz pezsgőtablettákat.…

Állatos kártyák A-ZS-ig

A gyümölcsös-zöldséges kártyák után most elkészült az állatos is. Minden betűhöz tartozik egy-egy állat, kivétel persze, amihez nem találtam. Ilyen az Ú,Ű…ha valakinek van ötlete, hát ne tartsa magában! A kártyák alkalmasak szókincs fejlesztésére, hiszen újabb állatok nevét ismerhetik meg a gyerekek. Játszható vele memori, ebben az esetben az állat képe és a kezdőbetű alkotnak…

Otthonoktatás a gyakorlatban – Angol óra otthon

Egy kicsit távolabbról kell kezdenem az angol órákról való írásomat…ez volt az a tantárgyunk, ahol bátran el mertem térni az iskolában előírt tanmenettől. Egy percig sem bánom, már csak azért sem, mert Mesi kedvenc tantárgya lett, és idestova két éve mondogatja, hogy majd tolmács, vagy idegenvezető szeretne lenni. Gyerekei majd otthon tanulnak, és együtt járják…