Tanulás Misi mókus módra

“Ha valamelyik közületek arra vetemedik, hogy elrágcsálja a kiosztott tananyagot, azt kiállítom, és nem vehet részt a közös tornajátékban. Ezt vegyétek tudomásul!” (Misi mókus, 3. fejezet) Ma két játékot is játszottunk a gyerekek kedvenc tananyagával: ropival és gabonapehellyel. Olyankor szoktam bevetni ezeket a tananyagokat, amikor egy gyerkőc nagyon meg van illetődve, illetve nehezen tudom tanulási…

Minden hétre egy betű – A, mint alma (2.rész)

Amikor egy betűt szeretnénk megtanítani a gyermekünknek, felejtsük el az iskolai tanítás módszereit! Nem azért, mert az nem lenne jó, hiszen sok-sok gyerkőc tanulja meg az iskolában a betűket, és ennek folyományaként megtanul írni-olvasni is. Egyszerűen azért felejtsük el, mert az otthon nem iskola, és a szülő nem tanító néni. Azok a gyerekek, akik otthon…

Játékötletek az első tanítási napokra

Szerencsére még jó idő lesz szeptember első napjain, alkalom ez arra, hogy ne feltétlenül a padok között üljenek a gyerekek. Menjetek ki az udvarra, vagy sétáljatok még egyet! Persze, tudom, az év eleji ismétlést el kell kezdeni, éppen ezért olyan játékokat gyűjtöttem össze, amelyekkel ezt könnyen megvalósíthatjátok. Persze itt-ott kell rajta alakítani esetleg, de nem…

Minden hétre egy betű – A, mint alma

A Betűműhely és a “Minden hétre egy betű” sorozat a legnépszerűbb anyag, azok közü, amit készítettem. Azoknak az ovis gyerekeknek szól, akik már az iskolás koruk előtt érdeklődni kezdtek a betűk világa iránt. A program játékos formában ismerteti meg a gyerekeket a betűkkel, szinte az összes érzékszervüket megmozgatva, sokféle területet fejlesztve. Megújult a program, átdolgoztam,…

Játsszunk DUPLO kockákkal! – kicsit másképp

Amikor beköltöztünk az új házunkba, és eljött hozzánk a biztosító ügynöke, hogy lakásbiztosítást kössünk, megkérdezte, milyen értékeink vannak, amit külön szeretnénk biztosítani. Azt hiszem, drága műszaki cikkekre gondolt, mint tévé, laptop és hasonlók. Mondtuk neki, és talán látta is, hogy nálunk ilyesmit nem találnak a betörők, ellenben szinte hasonló értékben halmozódtak fel a hat gyerek…

Tüzijáték vagy tűzijáték? – így tanítsd meg a szabályt gyorsan, egyszerűen!

Rendben, aláírom, hogy ma nemzeti ünnepünk van, és igazán nem szép dolog, ha ma is tanulással vegzállak benneteket, de mit tegyek, ha pont ma jön elő a kérdés: hogy írjuk le helyesen: tűzijáték vagy tüzijáték? És mivel van egy egyszerű szabály, aminek alkalmazásával ezt mindig gyorsan eldönthetjük, érdemes megtanítani a gyermekeinknek is. Annyit kell megjegyezni,…

Számolós játék – fiúknak

Esik az eső, bánatos az idő. Persze ilyenkor is egyre több értékes program-lehetőség van már a gyermekes családoknak, de érdemes a rég nem látott benti játékokat is elővenni. Vagy újakat készíteni 🙂 Tessék, itt egy nyomtatható teherautó, LEGO-DUPLO kockákat szállíthat. A játék nem merül ám ki annyiban, hogy a megfelelő számkártyához a megfelelő számú DUPLÓ…

Tojástartóból torpedó házilag

Sok kisgyermekkel találkozom, akiknek nagycsoportban is nehezen megy a sor és oszlop fogalmának megértése, a térbeli viszonyok meghatározásában  bizonytalanok, és a síkban sem tájékozódnak megfelelően. Ha a gyerkőc iskolába készül, akkor sajnos borítékolható az írás, olvasás és a matematika terén fellépő zavar. Talán elég, ha a b és d differenciálási nehézségét hozom példának. Hogyan is…

10+1 dolog, amit egy elsősnek tudnia kell

Összegyűjtöttem 10+1 -es listát, ami nélkül nehezen boldogul majd gyermeked, ha szeptemberben suliba megy. Ez így önmagában azonban száraz, unalmas lista csupán, ezért megmutatom azt is, hogyan tudod mindezt megtanítani neki a hátralévő két hónap alatt! Íme a 10+1 -es lista, ezeket jó, ha tudja 1. Színek egyeztetése, felismerése, megnevezése 2. Formák egyeztetése, felismerése, megnevezése 3. Egyszerű…