Kövek – tematikus hét 1.nap

Az első napra merész tervet szőttem. Elterveztem, hogy ellátogatunk a Fertőrákosi Kőfejtőbe, ha már ott járunk, nem hagyjuk ki a  szintén fertőrákosi Kalcitkristályok megtekintését sem, mely egy család magángyűjteménye. Közben ugye a fél országon keresztül autózunk, úgyhogy országos kavics-gyűjtést is rendeztünk. Mivel Mosonmagyaróvár nem volt nagy kitérő, ott kezdtük a nap tevékeny részét. A Futura…

Ötletek szünidőre – 7.nap (legyen saját dinnyefölded!)

Ez az ötlet mindig a tél közepén jött velem szembe, nyárra meg sorozatosan elfelejtettem. De MOST eszembe jutott! 🙂 Igaz, sütőtökkel láttam, de remélem, hogy sárgadinnyével is ugyanilyen jól működik. Semmi más nem kell hozzá, mint egy sárgadinnye héja és magja, meg némi virágföld. Így aztán mindig mondom a gyerekeimnek, hogy a finom gyümölcshúst bizony…

Ötletek szünidőre – 2.nap (virágnyomda, virágfesték házilag)

SZÜNIDŐ – 2.NAP Reggeli séta a mezőn,  virágszedés,   fogócska Vacakkal – eddig a romantikus tavaszi reggel. Hazaérkezés, és a virágcsokor nem a vázába kerül. Egy akvarell-papírra helyezzük, ráterítünk egy konyhai törlőkendőt.   Ami most következik, az kőkemény szadizmus. De azért olvass tovább! Elővesszük a kalapácsot, és azzal addig ütjük,   felváltva. míg nem kezd…

Tojásfestés vagy kémiai kísérlet?

Már követni sem tudom, éppen melyik generációnál tartunk – X, Y, Z, vagy még tovább jutottunk már? Szóval ma már a tojásfestés sem feltétlenül a lányok dolga, és legfőképp nem igaz, hogy egy meghatározott módon készülnek a festett húsvéti tojások. Tegnap a Facebook oldalon mutattam egy lehetőséget tipegők számára. KATT, és nézd meg! Nálunk is…

Szivárványhét – 5.nap

Nem egészen úgy alakult a hétvégénk, ahogyan elterveztem. Van ez így …legalább megmutathatom, hogy egy lapbook készítésénél ekkor sem dől össze a világ, egyszerűen kisebb lépésekben haladunk. A hétvégén szivárványt ettünk, azaz a 2 nap alatt ezekből a zöldségekből/gyümölcsökből vásároltunk: Piros: paradicsom, piros alma Narancs: répa, mandarin Sárga: banán, ananász, citrom, zöldpaprika Zöld: brokkoli,petrezselyem Kék:…

Szivárványhét – 3.nap

Itthoni kísérletünk: előcsaltuk a szivárványt. Nem kell hozzá más, csak egy pohár víz, fekete karton, és napsütés. Így készítsd el a kartont, majd ted rá a vízzel teli poharat. A kis résen keresztül süssön be a nap, és igen, ott lesz a szivárvány! Nem tudom, mennyire látszik majd a fotókon….     A kísérletet külön…

A szivárvány -tematikus hét 1.nap

Ahogy ígértem, úgy is lesz, a héten a szivárvány jelenségével foglalkozunk. Ma azt néztük át, hogyan gondolkoztak az emberek réges-régen a szivárványról? Ebben segítségünkre volt a Mitológia című könyv. Jelenleg nem találtam könyvesboltot, ahol kapható lenne, pedig hiánypótló mű. A gyerekeim nagyon szeretik lapozgatni. Természetesen elolvastuk a vonatkozó részeket, illetve az Ószövetségből Noé történetét. Ehhez…

Mindent a szivárványról – tematikus hét indul!

Ismét tematikus hét indul a blogon, ezúttal “Mindent a szivárványról” címmel. Ajánlott korosztály: 5-10 éves gyerekek Mi mindennel készülünk? -kézműves tevékenységekkel, kicsiknek és nagyoknak -érdekes kísérletekkel -sok-sok okossággal, melyekből a hét végére összeáll a “Szivárvány Lapbook” Ha szeretnéd letölteni a lapbook sablonjait, kérlek, iratkozz fel a hírlevélre, mert ebben lesznek a letöltés linkjei. SZERETNÉM LETÖLTENI…

Tavaszváró különleges papírszívek

Egyszer már kipróbáltuk, és csodálatos élmény volt.  Most ismét tavaszváró merített papírt készítettünk, amiből virágok nyílnak majd! Anyák Napja még messze van, de arra is szuper ötlet szerintem. 🙂 Nem kell hozzá más, csak egy adag fehér lap, amit eltépkedünk és vízbe áztatunk. Egy-két óra múlva botmixerrel pépesítettem. Néhány csepp piros ételfestékkel színeztük. A trutyit…