Ez a hét igen mozgalmasra sikeredett. Izzott az emailfiókom… “most mi lesz?”, “hogyan javítsuk ki?” levelek érkeztek sorban.
És mindegyik levél mögött ott láttam egy csalódott gyerkőcöt és egy aggódó édesanyát.
Hogy nem úgy sikerült a suli, ahogyan eltervezték.
Nem olyan “minősítést” kapott a gyerkőc, amit tudásvágya, érdeklődése alapján megérdemelt volna.
És ez duplán szomorú, ha már első osztályban így van. Pedig sokszor így van.
És most ezúton is üzenem mindenkinek, aki csalódott, aki szomorú és elkeseredett, hogy ne engedje, hogy a bizonyítvány közé és a gyermeke közé álljon. Sőt, ne engedje, hogy a bizonyítvány a gyermeke boldogságának és gyerekkorának útjába álljon!
Mert adott esetben senkit nem fog érdekelni, milyen volt a bizonyítvány, ha a gyerkőc talpraesett, életvidám, és van valami, ami érdekli.
Egész egyszerűen ez a fontos. Nem pedig a matek hármas.
Mutatok egy ellenőrzőt, benne egy félévi bizonyítvánnyal.
Szándékosan a matematika tárgynál nyitottam ki. Tudod, miért? Hogy lásd, az ellenőrző tulajdonosa nem volt ötös matematikából. Nézd meg jól! Több dolgozata hármas lett, és a mágikus PONTOK-ból kétszer is kapott egyest.
Tudod-e most hol tanul?
Jól tippeltél…ELTE matematika szakon.
Ez pedig az ötödikes félévi bizonyítványa.
Látod, hányas volt angolból? Igen, négyes. Mind a nyolc éven keresztül, mindig négyes. Az első és egyetlen ötöst az érettségin szerezte. Igaz, addigra volt egy felsőfokú nyelvvizsgája, amit – úgy tudom, soha nem árult el az iskolában.
Sulin kívül sakkozott, kajakozott, fuvolázni és gitározni tanult.Rendszeresen reggel fél 7-kor ment el otthonról, és este 8-kor ért haza. Minden nap, még szombaton is edzés volt, hegyi futás. Sokszor megkérdeztem, jó-e ez így neki. Nem érzi-e, hogy valamit le kéne adni..pl. a kajakot abbahagyni…hiszen akkor talán simán kitűnő lett volna. Nem akarta, mert végre talált valamit, amit örömmel csinált. Ma már tudom, hogy nagyon bölcsen döntött, pedig még gyerek volt.
Csak ennyit akartam megírni. Hogy lásd, ennyit ér egy bizonyítvány.
Kedves Viràg!
Csak hozzàfűzném, legnagyobb fiammal rengeteg feszültség volt köztünk àltiba főként nem tanulàsa miatt, az iskola rémei voltak, 52 pontos központival, bejutva egy messze nem erős gimibe stb. Ma màr tudom nem kellett volna annyit izgulnom…., ma ez a sràc egyetemista, melegszívű fiatalember. Egyébként legjobb baràtait szerezte a gimibe, szuper éveket töltve. Szóval tényleg nincs akkora jelentősége a jegyeknek😀
Kedves Virág!
Minden szavaddal egyetértek. Nekem is van hasonló példám: az alsótagozatban figyelemzavaros, hiperaktív diszlexiás fiam a Pázmány magyar szakán szerzett diplomát 🙂