“Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó!”

A te gyermeked sem tudja helyesen kiejteni a mondóka szavait?

Nem csodálom – sajnos a beszédhiba egyre gyakrabban előforduló jelenség.

Pedig a tiszta beszéd nagyon fontos!

“mert aki rosszul beszél, rosszul olvas,
aki rosszul beszél, rosszul ír.” (Montágh Imre)

A beszédet elsősorban a családban, szüleitől tanulja a gyermek.

Ezért a családot és a szülőket mindenképpen célszerű bevonni a logopédiai munkába, hiszen ők azok, akik a legtöbbet tehetik a gyermekeik tiszta beszédéért.

Mivel segíthetik a szülők a gyerkőc tiszta beszédét?

Elsősorban a helyes mintaadással és a rendszeres gyakorlással.

A logopédiai munka rendszeres gyakorlás nélkül szélmalomharc.

Ha azonban nap mint nap előkerülnek a játékos feladatok, igen gyorsan eredményessé válik.

Összeállítottam egy olyan logopédiai programot, melynek során játékos feladatok segítségével

napról napra tisztábban, érthetőbben beszél majd a gyermekünk!

Kiknek ajánlom a  “Tisztán beszélek!” – Logopédia online programot?

Olyan gyerekeknek, akik nem ejtenek tisztán egy vagy több hangot.

A program során megismerkedünk a beszéd szerveivel, olyan gyakorlatokat végzünk, melyek ráirányítják a gyerkőc figyelmét a tiszta, érthető beszéd elsajátítására.

4 héten keresztül együtt dolgozunk majd azért, hogy a gyermeked elsajátítsa a tiszta, érthető beszédhangok képzését.

A tanfolyam 2017. november 20-án (hétfőn) indul, és 2017. december 15-ig tart.

 Hogyan zajlik majd az online tanfolyam?

A Tisztán beszélek! Logopédia online tanfolyam a Gyereketető Tanulószobájában zajlik majd.

Hétről hétre elérhető lesz egy-egy rész, melyet a Tanulószobába belépve tudsz elérni.

A tanulószobában bemutató videók, képek, letötlhető, nyomtatható játékok segítik a tanulást.

Az anyag hétről hétre jelenik majd meg, de te rugalmasan haladhatsz – olyan ütemben, ahogyan te szeretnél.

A heti anyagok egyike sem igényel semmiféle előképzettséget, semmi extra eszközt.

Hogyan csatlakozhatsz a Tisztán beszélek! – Logopédia online tanfolyamhoz?

Görgess lejjebb, és töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

Egy automatikus visszaigazolás érkezik majd a megadott emailcímre, melyben megtalálod az utaláshoz szükséges adatokat.

Befizetésed után tudsz regisztrálni a Tanulószobába, ahol később is megtalálod majd a videókat és a letölthető anyagokat.

A programhoz egészen 2017. november 20-ig csatlakozhatsz!

Meddig marad elérhető a tanfolyam?

Azt szoktam mondani, hogy ameddig az internet el nem fogy…ez a program nem fog eltűnni, addig lesz hozzáférésed, ameddig szeretnéd használni.

Így később is visszanézheted a videólat, illetve pár év múlva a kistesónak is letöltheted a játékokat 🙂

Mennyibe kerül mindez?

A 4 hetes Tisztán beszélek – logopédia online program ára 4900 Ft.

Ezért összesen 20 játékot kapsz, melyeket mappába rendezve egy kész lapbookot is összeállíthatsz, ha szeretnél.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével tudsz!

Miután megadtad az adataidat, egy visszaigazoló levél érkezik a postafiókodba, melyben megtalálod a fizetéshez szükséges adatokat. A tanfolyam kifizetése után 24 órán belül küldöm a tanulószobai regisztrációval kapcsolatos tudnivalókat, és máris vár a Tanulószoba! 🙂

Nem apróbetű!

A megrendelésed elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseirõl szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak irányadóak. A szerződés a távollevők között kötött szerződésekrõl szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Ennek érdekében az elektronikus úton leadott megrendelések esetén a megrendelő 14 napon belül indoklás nélkül elállhat a szerződéstől. Elállási szándékodat a megrendeléstől számított 14 napon belül e-mailben jelezheted (sarosdi.virag@gyereketeto.hu). A szerződést a megrendelő űrlap kitöltésével és a Megrendelem gombra kattintással a Gyereketető Kft-vel kötötted.